A három Huta: Óhuta, Középhuta és Újhuta a Zempléni hegység csodálatos völgyében fekvő, eredeti népi építészeti stílusban épült apró falvak, melyek a Zempléni hegységben megbújva megőrizték a táj 100 évvel ezelőtti hangulatát. Itt még ma is lakottak az eredeti népi építészeti stílusban épült parasztházak, fellelhetők a hegyvidéki gazdálkodás nyomai. A falut körülölelő hatalmas erdőségnek köszönhetően, a Zempléni Tájvédelmi Körzet közepén valóban a természet közelében érezheti magát az idelátogató
A falu története
A mai Háromhuta területe az egykori regéci uradalomhoz tartozott, s mint ilyen, a 1600-as évek közepétől 1711-ig a Rákóczi család birtoka volt. A regéci vár körül elterülő uradalom az egyik legjobban jövedelmező Rákóczi birtok volt. II. Rákóczi Ferenc 1694-ben vette át az addig kamarai igazgatás alatt lévő regéci uradalmat. Sógorával, Aspremont gróffal ebből az alkalomból bejárta az egész birtokot, de később is többször megfordult Regécen és Sárospatakon, intézkedéseket tett az uradalom gazdasági helyzetének fejlesztése ügyében. Üveghuták több Rákóczi birtokon is működtek, az egyik legjelentősebb a lengyel határ melletti makovicai uradalomban (ma Szlovákiához tartozó) Zborón volt. Ezekben a hutákban kastélyokba való ablaküveget éppúgy gyártottak, mint egyéb üvegtárgyakat, palackokat, üveggombokat. Tokaj-hegyalja legnagyobb birtokosa szintén a Rákóczi család volt, igaz ebben az időszakban a borokat még jobbára hordóban szállították, de éppen ekkor kezd megjelenni Nyugat-Európában a palackozás, elképzelhető, hogy a Prágában tanult és Európában utazgató II. Rákóczi Ferenc a palackok készítése miatt akart, hegyaljai birtokai közelében is üveghutát létesíteni. II. Rákóczi Ferenc 1698 telén, - amikor a hegyaljai felkelés után, önkéntes bécsi száműzetéséből visszatért birtokaira - alapította meg a regéci üveghutát, valószínűleg a mai Óhuta helyén. Az alapítólevél 1698 február 28-án kelt Fonyban.
Részlet II. Rákóczi Ferenc alapítóleveléből
„Mi, Felső Vadászi Rákóczi Ferenc, fejedelem, nemes Sáros Vármegyének Fő Ispánya stb. Regéczi Hegyekben lévő hutánkban, Thomas Hutnik nevű hutásnak állítván, és azt kezekben bocsátván, illy képpen végeztünk vele: esztendőnknek forgása alatt tartozik nekünk kész pénz beli adóval, 100 magyar forinttal. Item más fél ezer eöregh kristályos karikával, ezer pedig paraszt karikával és eöttven pohárral. Ha pedig mi számunkra mivel, kristálykarikának ezeréért 12 Ft, parasztért 6 Ft, pincetokra való sotos eövegh palaczkokért akar nagyobb, akar kisebb egytül 18 pénz lészen. Kinek nagyobb bizonyságára ezen levelünket attuk. Rákoczi Ferenc. „ Országos Levéltár. Archivum Patakiense Rákocziano-Trautsohnianum. Acta Raqdicalia, Titulus Regécz. IX. Conscriptio arcis et dominiis Regécz. 1701. Az üvegkarika ablaküveget jelent, táblaüveget ebben a korban itt még nem tudtak előállítani. A kristályos üvegkarikák nagyobbak és átlátszóbbak voltak, a parasztkarikák pedig kisebbek, zöldes vagy barnás színűek. A téglalap alakú, formába fújt borospalack volt. A sotos kifejezés préseltet, sajtoltat jelent. A pinczetok fából készült láda volt, rekeszekkel és fedéllel ellátva, bőrrel bevonva, ebben szállították a borospalackokat és a poharakat. Az üveghuta bérlője a lengyel származású Hutnik Tamás és munkásai Zboróról települtek át Regécre. A nevekből arra lehet következtetni, hogy a Huták mai lakói nagyrészt az akkor idetelepülő többnyire lengyel származású üvegfúvók leszármazottai. Az üveggyár helyének kiválasztásakor az egyik fontos szempont, a szinte korlátlanul rendelkezésre álló fa lehetett, hiszen a kemencék fűtése óriási mennyiségű fát igényelt, a fa elégetésével keletkezett az üveggyártás fontos adalékanyaga a hamuzsír is. A Rákóczi birtokok 1711 után a kincstárra szálltak, a regéci uradalom és az üveghuta új tulajdonosa a Waldbott család lett. Ebben az időszakban a Huták lakossága folyamatosan növekedett, létrejött Óhuta mellett Középhuta és Újhuta. Az üveghuta utolsó telephelye a ma is üveggyárnak nevezett terület lett Óhuta és középhuta között. 1916-ig, tehát több mint 200 évig folyt üveggyártás a regéci huták területén, munkát biztosítva a falu lakóinak. Az üveggyártás mellett azonban egyre meghatározóbbá vált az erdőgazdálkodás, különösen a jeles erdőmérnökként ismert Waldbott Kelemen idejében. A Waldbottok újhutai vadászkastélya ma is látható és nagyjából megvan még az általuk kialakított Középhutától északra fekvő egykori vadaspark is. Az üveggyár bezárása után a huták lakói fő megélhetését az erdőgazdaságokban végzett munkák, illetve a fafaragás biztosította. A vasút építéshez talpfákat, épületekhez gerendákat, hordókészítéshez szükséges dongafát, zsindelyt egyaránt elő tudtak állítani a hutai fafaragók a zempléni erdők tölgy, bükk és fenyőfáiból. A két világháború közötti időszakban és még azt követően is egy ideig munkájuk nemcsak a helyi erdőgazdaságokra és fűrésztelepekre korlátozódott, sokan járták az országot, még a Dunántúlra is elmentek dolgozni. A Hutákban a földművelés viszonylag kis területre korlátozódott, inkább kiegészítő, mint fő forrása volt a család jövedelmének. Igaz, hogy minden családnak volt 1 – 2 hold szántója, néhány hold legelője, valamint 1 - 2 tehene és hízója, de a kenyérhez szükséges gabona nagyrészét az alföldi aratómunkákkal biztosították. (Munkájukért nem pénzben, hanem gabonában kaptak fizetséget.) A gazdálkodás jellege és a kicsiny mezőgazdasági terület miatt Háromhutát elkerülte a tsz –esítés, még a 80 – as években is jellemző volt az 1 – 2 tehénnel folytatott családi gazdálkodás. A Magyarországon általánossá vált szocialista nagyüzemi gazdálkodás körülményei mellett azonban a korábbi fafaragó mesterségeket már nem lehetett folytatni. A tsz – esítés hiányában Háromhutát elkerülte a modernizáció, igaz ennek köszönhetően megőrződött a falu eredeti szerkezete és a régi gazdálkodás, de felerősödött az elvándorlás is. A legnagyobb elvándorlás azonban még a II. Világháborút követően zajlott le. Háromhuta közel 900 lakosának háromnegyede a „lakosságcsere” keretében ”áttelepült” Csehszlovákiába. Jellemző, hogy Középhutának 1947-ben még 344 lakója volt, a kitelepülés után 83-an maradtak. Az átköltözők a Kassa melletti Perénybe, kitelepített magyarok portáira költöztek. Háromhuta lakossága ma 200 fő, bizakodásra ad okot azonban, hogy hosszú idő után ismét 20 iskoláskorú gyerek él a faluban.